Természetes volt, hogy a gyerekek majd iskolába mennek. No-brainer.
Aztán, amikor először ‘felsőbb utasításra’ - azaz egy határozott óvópedagógus instrukciójára, aki nyilvánvalóan jobban tudta, mi a jó a gyerekemnek, mint én- otthagytam kisfiamat a számára érthetetlen nyelven beszélő óvó néni karjaiban, ő még nem tudta, ez milyen jó. Kapálózott, kétségbeesetten üvöltött és nézett, miközben próbált szabadulni. Én pedig belül zokogva és tépelődve, engedelmesen követtem az utasításokat, és kínok közt mosolyogva integettem neki, mert azt mondták, ezzel teszek a legjobbat. (Most is összeszorul a szívem, így 15 évvel később...)
A második fiam csendesebb volt, csak könnyes szemmel rajzolgatta a szívecskéket nekem az ablakra, míg el nem tűntem a szeme elől, majd beült a ’buborékba’, egy kis magára csukható ülésbe szomorkodni, amikor elmentem. Most azt mondja, a legrosszabb gyerekkori emléke...
Valahol éreztem, hogy ez így nem jó, nekem, nekünk nem.
De a környezetemben ezzel senkinek nem volt baja, sokan egyenesen örültek, hogy már 3 hónappal a szülés után visszamehetnek dolgozni, és a babával szakemberek fognak foglalkozni. Mindenki csinálja, amihez ért...Off-nak érezték ezt az egész főállású gyerekezést. Hallottam sokféle érvelést, hogy ez mért jó mindenkinek, de közben a szívem nem hitte el. Később már felbukkantak szomorú sztorik arról, hogy az ilyen korán intézménybe került került gyerekek közül sokan már kiskamaszként komoly depresszióval küzdenek. Nálunk ez csak később történik meg, de 4 éves korban kötelezően, ami megrázóan korai.
Szóval, csekély részidőben jártuk az óvodát, minél kevesebbet, ami miatt hol nekem, hol a kisfiamnak tettek rosszmájú megjegyzést.
Ma már tudjuk, a bizalmas, szoros kapcsolat hiánya gyerekkorban pusztító. Kezd berobbanni a szülő-gyerek kapcsolat felemelkedése a korábban genetikainak hitt tanulási, viselkedési nehézségek kutatásai kapcsán is. (Ajánlom mindenkinek Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék c. felrázó könyvét, illetve csak annak, aki szereti, ha felrázzák -vagy nem szereti, de érdekli egy egész más magyarázat és megoldás az ADHD -és egyéb tanulásinak, vagy viselkedésinek hitt nehézségek- kapcsán.)
Egy ismerősünk beszélt egy tanulóközösségről, ahol szülők és diákok együtt tanulnak, együtt választják ki a társaságukat, a tantervet, a kirándulásokat, programokat, és még csak nem is kell ott lenni, ha másképp döntenek… Hogy?!
Linkek ezek? Fűevők? Ez valami hobo dolog? De közben látom és ismerem az anyukákat, diplomaták, tanárok, magas szintű vezetők vagy csak rendes emberek rendes feleségei, és a gyerekek is teljesen vegyesek, csak valahogy biztosabbak és önállóbbak, és kerekebbek, tudják, mi érdekli őket, beosztják az idejüket, pedig nem idősebbek, nem zsenibbek, mint iskolás társaik… és valahogy szabadságuk van, véleményük a dolgokról, amit szépen meg is fogalmaznak, ha kell, felállnak, ha ki kell menni, rátesznek még egy leckét, ha túl izgalmas a téma, hogy abbahagyják.
Olyasmi volt ez az élmény, mint amikor a fogságban született szirti sast egyszer elviszik egy repülésre a hegyek felett- amikor visszaviszik a ketrecbe, többé nem találja a helyét.
Nem mondom, hogy mindenkinek ez az útja. De akinek igen, miért is nem teheti meg?
a szülők joga a gyermekeik számára adandó nevelés (eredetiben: education- a szerző) megválasztása .
Alkotmányos jogunk, hogy a saját gyerekeink oktatása megválasztásában felelős szabadsággal járjunk el!
Erről és a magyar joggyakorlat ezzel ellentétes valóságáról fog szólni következő írásom.
Addig is, akit érdekel egy család Amerikában guruló iskolája, azaz lakóbuszban világjárva tanulása, nézzen rá a meseesafiuk.blogspot.com oldalra.
Készülőben a www.guruloiskola.hu , érdemes lesz néha megnézni azt is!
(folyt. köv.)
Ajánlott olvasmány: Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék pl. itt:
https://jokonyvek.hu/dr-mate-gabor-szetszort-elmek-a-figyelemhiany-zavar-uj-gyogymodja
