Reggeli futás a hegyen |
Ma, amikor az
erdőből kiléptem a napfelkelte sárgavörös színeiben fürdő hófödte fennsíkra,
egy pillanatra meg kellett állnom. Nem szoktam megállni reggeli futás közben,
az időt mindig próbálom jó szinten tartani, hogy tudjam, még mindig formában
vagyok. De most elolvasztott az a fagyos gyönyörűség, amibe belecsöppentem.
Le
kellett állnom megérinteni a deres csipkebokrot, aminek piros bogyóit csillogóan kócos jégszikrakoronák szegélyezték. A felkelő nap fényében minden melegen ragyogott,
a bokrok fölött a halványodó Holddal, miközben a megszáradt mezei füvek
sárgásbarnája kis szigetekként bukkant elő a hómezőből.
Istenem, milyen
csodálatosak a Te műveid! Milyen pazarló ez a szépség, amit ma az egész láthatáron
egyedül élvezek! Megint azt éreztem, amit egyszer a Padre-szigeten a homokos
parton, amikor kifutottam a sátorból, és a tenger morajlását és a viharos
szelet felülénekelve ömlött belőlem a dicsőítés. Vagy a Zionban, ahol reggelente
felkapaszkodtam a vörös homokkő sziklák tetejére, és onnan néztem le a
sátrunkra, és távolabb a kelő Napban vöröslő Court of the Patriarchs felé… eszembe jutott Arizonában
a forróság és a sivatagi róka, kaktuszok, vaddisznók, őzek, amikkel találkoztam, a Grand
Canyon, Arches és a többi gyönyörű táj, lakóbuszból, sátorból, vagy épp a
kényelmes lakásból indulva… a magasságok.
És a mélységek.
Ukrajna, mikor a sárban a falu kutyái csaholása közepette futva remegtem, mikor
kap el valamelyik kóbor eb, és ahol az utolsó percekben már azért imádkoztam,
hogy ma folyjon a víz, még ha ez azzal is jár, hogy néha enyhe áramütést hoz
rám a falban keveredő vezetékek miatt. És a lelki gödrök, mikor futás közben is a sírás
fojtogat, és csak azt tudom, hogy Istennél
biztonságban vagyok, és próbálom leelőzni a fájdalmamat, hátha sikerül lerázni
valahogy. Ilyenkor sokszor eszembe jut Draskóczy Lídia barátunk szép éneke:
Örömömben, bánatomban… hányszor énekeltem ezt és mást Istennek, magamnak, és
néha hangosan, élvezve a kora reggeli magányt...
25 éve kezdődik
így szinte minden napom. Ahogy a gyerekek születtek, el-elakadtam, aztán ahogy teltek az évek, egyre
korábban kellett kelnem, hogy megnyerjem azt az időt, amit csendben az Ige
mellett, aztán meg futás közben intenzív imádsággal tölthetek. Itt tanultam meg
egy saját kísérletben, hogy lehet 35 percen keresztül mindenért hálát adni, és
a legfájóbb kéréseimet is hálaadássá formálni. Itt tanultam meg, hogy akkor is
el kell indulni, ha semmi kedvem, hogy nem lehet megbánni ezt az időt, és hogy
megéri a néha komoly áldozatot. És azt is, hogy néha meg egy időre ezt kell beáldozni
valami még fontosabbért. Volt, hogy egy fél évig hajnaltól ébresztésig inkább
tanultam lelkigondozást, mert ezt értettem meg.
Matschykám, ismét csodálattal töltötted el napomat. Szeretlek. apa
VálaszTörlés