A guruló iskola 2017/5 Hálaadás a sivatagban- North Fruita Desert, CO

 North Fruita Desert- a Mountain Bike-Paradicsom. Sok hegyibiciklis és downhillező álma, hogy itt, ezeken a salakos, zúzottköves, Juniperekkel szórt kopár dombokon tekerhessen. Vannak, akik ezért repülővel idejönnek, és már mérföldekkel a hely előtt feltűnő, hogy a legtöbb autó bicajokkal megrakva közlekedik. Kicsit fura ez a felhajtás, lássuk, mi lesz.

A fiúk az ebédet sütik

A Camping szinte észrevehetetlenül lapul meg a sivatagi tájban, egy-két pottyantós WC elszórva pár száz méteren, a zúzottkő-út mentén néhány betonpad asztallal (szeretem ezeket a praktikus, robusztus eszközöket), és ennyi. Ember, kapu, rács sehol, a bejáratnál, ahogy ez országszerte szokás, kis boritékot kell  felvenni, aztán ha kiválasztottad a helyed, bele a pénzt (itt 10 $ egy éjszaka), és kifelé menet bedobod a kis vasládába. 

Végre teljes csönd, szinte egyedül vagyunk a dombos sivatagban. 

Reggel még sötétben kelek, rácsodálkozom a csillagok miriádjára, és teljes örömmel imádom Azt, aki mindezt olyan tökéletesen megalkotta.  Teljes a csend, az első ülésen olvasom Isten Igéjét, résnyire nyitom az ablakom és mélyet szippantok a kő-és fenyőillatú levegőből. Biztos mindenki számára létezik olyan hely vagy helyzet, amiben a leginkább a helyén érzi magát, leközelebb Istenhez, a mennyországhoz. Nekem ez az. Csak a bokrok, kövek, ég, föld, a messzeség, az illatok és mi.

Lunch Loops, a piros pötty Matyi

A Lunch Loops az első MTB túrahely, ahol kipróbáljuk magunkat és a Trek bicajokat, amiket nemrég vettünk a YMCA at the Rockies kölcsönzőjében.
Én a próbaút után ismét megállapiitom, hogy a futás a legjobb terepsport, hiába, én már annál maradok. A régi terepcipőm helyett kellett vennem újat, Lone Peak hegyi futócipőt találtam igen jó áron, pont, amit szerettem volna.

Thanksgiving négylábú "pulykával"

Ez már a North Fruita Desert Campground, ahol 3 éjszakát maradtunk. Itt volt a Thanksgiving vacsink is, a körülményekhez igazitott menüvel, azaz sütőben sült pulyka helyett szabadtűzön grillezett steak, krumplipüré, bab, hagyma, epefagyi. Evés közben pedig mindenki sorban mondott egy-egy hálaadási okot, és a végén mindenért hálát adtunk. Istennek. Ezt manapság már jónak látom hozzátenni. Másnap még mentünk egyet a holdszerű tájon, aztán indulás vissza Denver felé, de előbb vasárnapra Grand Junctionba megyünk.

25 év titka, avagy Szög a falban

Reggeli futás a hegyen

Ma, amikor az erdőből kiléptem a napfelkelte sárgavörös színeiben fürdő hófödte fennsíkra, egy pillanatra meg kellett állnom. Nem szoktam megállni reggeli futás közben, az időt mindig próbálom jó szinten tartani, hogy tudjam, még mindig formában vagyok. De most elolvasztott az a fagyos gyönyörűség, amibe belecsöppentem.

Le kellett állnom megérinteni a deres csipkebokrot, aminek piros bogyóit csillogóan kócos jégszikrakoronák szegélyezték. A felkelő nap fényében minden melegen ragyogott, a bokrok fölött a halványodó Holddal, miközben a megszáradt mezei füvek sárgásbarnája kis szigetekként bukkant elő a hómezőből.

Istenem, milyen csodálatosak a Te műveid! Milyen pazarló ez a szépség, amit ma az egész láthatáron egyedül élvezek! Megint azt éreztem, amit egyszer a Padre-szigeten a homokos parton, amikor kifutottam a sátorból, és a tenger morajlását és a viharos szelet felülénekelve ömlött belőlem a dicsőítés. Vagy a Zionban, ahol reggelente felkapaszkodtam a vörös homokkő sziklák tetejére, és onnan néztem le a sátrunkra, és távolabb a kelő Napban vöröslő  Court of the Patriarchs felé… eszembe jutott Arizonában a forróság és a sivatagi róka, kaktuszok,  vaddisznók, őzek, amikkel találkoztam, a Grand Canyon, Arches és a többi gyönyörű táj, lakóbuszból, sátorból, vagy épp a kényelmes lakásból indulva… a magasságok.

És a mélységek. Ukrajna, mikor a sárban a falu kutyái csaholása közepette futva remegtem, mikor kap el valamelyik kóbor eb, és ahol az utolsó percekben már azért imádkoztam, hogy ma folyjon a víz, még ha ez azzal is jár, hogy néha enyhe áramütést hoz rám a falban keveredő vezetékek miatt. És a  lelki gödrök, mikor futás közben is a sírás fojtogat, és csak azt tudom, hogy  Istennél biztonságban vagyok, és próbálom leelőzni a fájdalmamat, hátha sikerül lerázni valahogy. Ilyenkor sokszor eszembe jut Draskóczy Lídia barátunk szép éneke: Örömömben, bánatomban… hányszor énekeltem ezt és mást Istennek, magamnak, és néha hangosan, élvezve a kora reggeli magányt...

25 éve kezdődik így szinte minden napom. Ahogy a gyerekek születtek, el-elakadtam, aztán ahogy teltek az évek, egyre korábban kellett kelnem, hogy megnyerjem azt az időt, amit csendben az Ige mellett, aztán meg futás közben intenzív imádsággal tölthetek. Itt tanultam meg egy saját kísérletben, hogy lehet 35 percen keresztül mindenért hálát adni, és a legfájóbb kéréseimet is hálaadássá formálni. Itt tanultam meg, hogy akkor is el kell indulni, ha semmi kedvem, hogy nem lehet megbánni ezt az időt, és hogy megéri a néha komoly áldozatot. És azt is, hogy néha meg egy időre ezt kell beáldozni valami még fontosabbért. Volt, hogy egy fél évig hajnaltól ébresztésig inkább tanultam lelkigondozást, mert ezt értettem meg.

Hálás vagyok ezért a 25 évért, ami alatt nem halványult Isten iránti rajongásom, a Benne való örömöm, és a reménységem, amit minden ellenére és minden közt adott. Olyanná lett ez a nap eleji csendes másfél-két óra, mint a Szög a falban. Fel tudom rá akasztani a napomat.

Mi be és mi ki?

Az első tanítási napunk óta minden nap meg kell harcolnom ezt a kérdést. 

Amióta otthon iskolázunk, azaz már két és fél éve, végre van időnk kinti tornával indítani a napot, és sikerült bekövezni az órarendbe az igetanulást és a világmissziót is. 

Hozzáadjuk a hithősök/példaképek életrajzainak feldolgozását és a tanulságok beépítését kis döntéseinkbe, az ünnepek teljességre törekvő megélését, a felebaráti szeretet szervezett és spontán akcióit, a nyelveket, a külön kívánságtárgyakat-Egyiptom, spanyol, német, programozás. Kell a rendszeres sport- uszoda, biciklizés, kosárlabda, mindegy, csak szokják meg, hogy hozzátartozik az élethez.
 Igenám, de ha napi 3 órát eleve levonok a "rendes" tananyagra kapott időnkből, aztán beleteszem a személyes extráinkat, akkor hol fogom utolérni a vizsga-magunkat? Vagy mit szórjak ki az órarendből? Nem lehet se a zenét, se a rajzot, hisz Isten adta ezeket is, és sok hasznos mellékhatásukat nem lenne felelős dolog kiiktatni.

Kell még legalább heti egy óra arra is, hogy megbeszéljük a hetet, kell a hobbijaikra és kreatív egyéni időre, vállalkozásaik fejlesztésére. Színház, kirándulás, tanyalátogatás, családfa-nyomozás, mindez hasznos, életre szóló leckékkel szolgál. Ki nem hagynám...De családi játékidőket is be kell vésni, ha nem akarjuk elveszíteni. És mire mindez beépült, kezdett lekopni a szabadon választott rész: az igetanulás és a misszió. Fel-feldobtam újra, de nehéz volt megállni, hogy ne haladjunk inkább a vizsgák felé. Amikor már elég volt a naponkénti küzdelemből ezekkel a kérdésekkel, megvizsgáltam magam, a céljainkat, az eszközeinket és az időt: 

Van még  3/5/7 évünk (jaj, de kevés!)a gyerekek aktív befolyásolására (kb 14 éves korig számolva). Ezalatt kellene
-azt a rengeteg életbevágó Igét megtanítani,ami a szívem listáján sorakozik,
-az élethelyzetekben alkalmazott igehűséget tanítani
-ezt eléjük is élni (***)
-régen élt és mai hit-emberekről olvasni,
-figyelni a missziós híreket, hogy tudjuk, hogy alakul a világ
- felkészülni arra, ami bekövetkezhet bármikor, megpróbáltatásokra, biblianélküliségre, kirekesztettségre, elszigeteltségre-mellesleg ezek nem is olyan elméleti felvetések
-olyan célrendszert kialakítani a családunknak és a felnövő fiúknak, ami megállja a helyét nem itt, hanem az Égi Fórumon-és tudomásul venni, hogy nem lehet ezzel párhuzamosan egy evilági sikerszérumot beléjük plántálni, ami minden áron működik, mert a minden áron másra van fenntartva. A hitünkre és Istenhez való hűségünkre.

És ha ezt végiggondolom, helyre kerül az órarendem is. Van benne matek, zene, felfedezés. tudomány, kaland...de csak miután megbeszéltük a napi Igét, miután megtanultuk a következő verset a Bibliából és átismételtük az eddigieket, és miután megbeszéltük, mi történik a misszionáriusokkal a világ különböző tájain, és összeraktuk, hogy nekünk ma mit lehet tenni Jézus nevében, beleértve a legnehezebbeket is, a testvéri szeretet gesztusait egymással. a türelem és elengedés művészetét, stb.

Igen, nem is akarunk mást. Megtanítani, hogy Ha hétszer is elesik az igaz, akkor is felkel..., Hogy Nekem az élet Krisztus..., hogy Ahol a kincsetek van, ott lesz a szívetek is...és mennyi mindent még...
Aztán mindezeket alkalmazni matekórán, a focipályán, a szülinapi bulin, munkában és szolgálatban, terítésnél, segítésnél, és mellékesen örülni mindannak, amit elértünk. De leginkább annak, ha sikerült kitartani, alázatban maradni, másokat felemelni, örömöt okozni, felüdíteni, és hálásnak lenni ma is azért, amit ajándékba kaptunk.

.