Mul-Chu-Ta, Gila River Indian Nation

Sacaton, parádé

A Gila (és Salt) folyó mentén évszázadok óta élnek a békés Pima indiánok. 

Évente egyszer összegyűlnek, és egy nagy fesztivállal ünneplik a közösségüket. Ez a Mul-Chu-Ta, azaz "a nép összejövetele".

 Van itt parádé, rodeó, pow-wow (hagyományos indián viseletek és táncok ünnepe és versenye) és "majális", sok (általában igen egészségtelen) étel és ital, ill. kézműves-vásár.

A Tohono O'Odham rodeóhoz nagyon hasonló, a különbség a mi szemünkkel az volt, hogy itt sokkal nagyobb keresztény közösség van, a TO-knál viszont összességében melegebb volt a hangulat és jobban érezhető az összetartás. Ez persze csak személyes benyomás. Igaz, tegnap a könyvtáros is arról panaszkodott, hogy nem őrzik a Pimák a hagyományaikat manapság. Az írott nyelvük a TO alapján készült, amitől csak egy tájszólásnyira tér el a saját nyelvük, és egyelőre a Bibliát is TO-ul olvashatják. Ki is van téve a First Pima Baptist Church-ben néhány. Ennek a keletkezéséről

írtam korábban a Tohono O'Odham-os bejegyzésben. 

1. A parádé

Kosártáncosok

A mi cowboyaink

A Szépségkirálynő és Ábel

Az év gyermeke 

2. Rodeó

2. A rodeó

Megint egy külön világ.

 A cowboy amikor elkezd a lovakkal dolgozni, az első fizetéséből kalapot vesz. De nem ám akármilyet! A jó kalap tényleg egy havi fizetésbe kerül. Amikor Ábel egy igazi cowboykalapos mesternél inaskodott, a kalap, amit kefélt, 40 éves volt. A jó kalapot egy életen át lehet tisztitani, birja a napot, port, esést, taposást...az esőt (ebből kevesebb van) és a havat (bár azt még itt nem látott). A második havi fizetés a csizma. Ebből is van külön "roping", vagyis lasszóvető-, lovagló, hosszú és rövid szárú, hegyes-és tompaorrú, bőr-, és gumitalpú, pedig azt hitted, a "veszkó" az veszkó. 

A harmadik a nyereg, ez kb. 6 havi fizetés. Ebbe már bele se kezdek...

Ha ez a három dolog megvan, egy életre jó vagy. A többi mellékes. (Na jó, egy musztáng azért még jól jöhet- mármint a ló-, na, meg egy truck.)

Roping- tehén befogása

Musztáng-vadászat 

Vadlóülés, 8 mp- végtelennek tűnik odafönn

 

3. Pow-wow

A törzsek hagyományőrző összejövetele és ünnepe, "God dance", azaz a régi hitük szerinti rituális táncok, táncverseny, a legszebb ruhák felvonultatása- némelyeken a gyöngyfűzés évekig tartó munka-

közös éneklés, népek konyhája, ékszerárusok, szépségkirálynők felvonulása... 

(lásd a korábbi beszámolókat). 

 

4. "Majális"

Hungarian express

Akit érdekel, felteszek néhány további képet a rodeóról, egy külön bejegyzésben. Yihaa!

Hungarian Cowboyz ülni meg bika

Sacaton, Arizona

Matyi a bikán

Illés Cowboy

Ábel cowboy

 Sacaton, Arizona. Kicsi, szegény falu a Gila River Indián Rezervátum területén.
Mint a Tohono O'Odhamoknál, itt is az egész rezervátum területén tilos alkoholt árulni, erről A dél-arizonai indiánok c. fejezetben beszélek később.

A rodeó vasárnapján a helyi missziós gyülekezetbe mentünk istentiszteletre, amit egy 7 gyerekes fiatal lelkész vezetett. A 7 gyerekből 2 fehér, a vér szerintiek, a többi pedig indián, afroamerikai, és talán csendes-óceáni lehet. Vidám csapat, jövő héten eljövünk a gyerekhétre missziózni.

 Itt ismerkedtünk meg Douggal, aki a Team roping egyik versenyzője lesz délután. Az ő apukája van itt lent, 82 éves Gila indián bácsi, hozzá mentünk "bull riding"-ot, azaz bikalovaglást tanulni.

Doug apukája

A kisfiú, akinek a bikáján ültek a mieink, azért volt épp otthon, mert valamelyik nap nem viselkedett jól az iskolában, ezért pár napra hazaküldték...most helyette nagyapjával cowboykodik, és még jobban lemarad, ill. kimarad. Furcsa egy büntetés. Nem tudom, mit csinálhatott, mindenesetre végig kedves, tisztelettudó volt, nagy szakértelemmel kezelte a hozzá képest behemót állatát, és engedelmeskedett nagyapjának. Két kistesója is ott asszisztált, és akrobata módján közlekedtek meziitláb a sok törmelék, veszélyes hulladék és szerszám között az udvaron.

 A fiúk hiperbátran kiállták a próbát, a bika is túlélte, és azt is megtanultuk, hogy igaz, hogy régen lóháton kellett a vizet idehozni több mérföldről, de most, hogy  acsapból folyik, a fiatalok helyette a kütyükkel töltik az idejüket és nem akarnak dolgozni. De itt az elektronikának esélye nem volt egyik oldalon sem. Lehet, hogy a többiek jobban ülnek a padban, de itt meg mindenki a bikán ült (vagy a földön porolta magát), vagy próbálta a fekete monstrumot ide-oda terelni. Mint egy időutazás a klasszikus vadnyugatra. 

2018/3: Tumacácori-a vérbeli vadnyugat, apacsok és a „véres Hold”

A mexikói határ közelében, a Sonora sivatag kellős közepén telepedtek le a spanyolok a király parancsára az 1700-as évek végén. A környéken több ilyen misszió is van, pl. Tubac, vagy a San Xavier templom és iskola. Szemet melengető látvány a sivatag közepén egy-egy ilyen oázist látni, fehérre meszelt vályog templom, gondozott gyógynövénykerttel és gyümölcsössel, ahol a hazai (mármint spanyol) gránátalma és a barack terem, és mellette kis iskolaépület. Aztán a nagy semmi, esetleg még néhány helyi indián sárkunyhó kaktusztetővel. 

A templom belseje. 

Szószék, oltár

Tumacacori különösen megragadott a története miatt. Itt is felhúzták nagy munkával a templomot Padre Kino vezetése alatt, aki anno hadvezér, stratéga és lelkész is kellett, hogy legyen, na, meg a túlélés művésze. 

Ocotillo a sivatagban

Vályogkunyhó Ocotillo tetővel.

A helyi Homeschool Coop kirándulása

A helyi Tohono O’odham törzs (a Pima és a Papago indiánok közös törzsi neve, „sivatagi nép”) békés tagjaival dolgoztak, akik közül legtöbbet „meg is tériitettek”. 

A Tohono O'odhamokról később még iirok.

A király részéről egyébként ezek a missziók a katolikus tagok létszámának növeléséről- adófizetők szerzéséről- szólt, de ez nem minősiti a helyben dolgozó lelki emberek munkáját, akik ettől még lehettek őszinte hívei Istennek.

 Mindenesetre tiszteletre méltó az elszántság és a kitartás, amivel mindezt több, mint egy évszázadon át tették, mielőtt végleg kivonultak volna az apacsok egyik kegyetlen támadása után. Ők ugyanis nem álltak be a békés Pima társaik mellé, hogy megtanulják, hogy zabolázzák meg a vad sivatagi homokviharok és szárazság uralta földet (ami inkább kőtörmelék, mint a klasszikus értelemben vett termőföld), ahol egyébként a kaktuszok változatos fajtái mellett nem nagyon termett semmi. Helyette inkább néha gyilkos portyákat rendeztek ide, amikoris nagyjából kiirtották a telep lakosait, helyieket és betelepülteket, gyerekeket, papokat, mindenkit, aki élt és mozgott, és a felhalmozott élelmiszer-készleteket elrabolták. Végül aztán feladták a missziót, és maradt

néhány épület, a gyümölcsös és a gyógynövénykert. Tele izgalmas múlttal, lélegzetelállító történetekkel.             

Igaz, itt a történelminek nevezett múlt rövidségén az európai szem leginkább mosolyog, de ez valami olyasmi, ami valóban különleges, és amit nem találsz meg otthon, a zsúfolt, egymásra halmozott történetek Európájában.

A Blood Blue Moon pedig 152 éve volt utoljára, ez a kép reggel 6 körül készült.

Ajánló: A következő cikkekben a mexikói túránkról és a Tohono O’odham törzs 3 napos rodeójáról és Pow Wow-járól lesz szó.