Mi be és mi ki?

Az első tanítási napunk óta minden nap meg kell harcolnom ezt a kérdést. 

Amióta otthon iskolázunk, azaz már két és fél éve, végre van időnk kinti tornával indítani a napot, és sikerült bekövezni az órarendbe az igetanulást és a világmissziót is. 

Hozzáadjuk a hithősök/példaképek életrajzainak feldolgozását és a tanulságok beépítését kis döntéseinkbe, az ünnepek teljességre törekvő megélését, a felebaráti szeretet szervezett és spontán akcióit, a nyelveket, a külön kívánságtárgyakat-Egyiptom, spanyol, német, programozás. Kell a rendszeres sport- uszoda, biciklizés, kosárlabda, mindegy, csak szokják meg, hogy hozzátartozik az élethez.
 Igenám, de ha napi 3 órát eleve levonok a "rendes" tananyagra kapott időnkből, aztán beleteszem a személyes extráinkat, akkor hol fogom utolérni a vizsga-magunkat? Vagy mit szórjak ki az órarendből? Nem lehet se a zenét, se a rajzot, hisz Isten adta ezeket is, és sok hasznos mellékhatásukat nem lenne felelős dolog kiiktatni.

Kell még legalább heti egy óra arra is, hogy megbeszéljük a hetet, kell a hobbijaikra és kreatív egyéni időre, vállalkozásaik fejlesztésére. Színház, kirándulás, tanyalátogatás, családfa-nyomozás, mindez hasznos, életre szóló leckékkel szolgál. Ki nem hagynám...De családi játékidőket is be kell vésni, ha nem akarjuk elveszíteni. És mire mindez beépült, kezdett lekopni a szabadon választott rész: az igetanulás és a misszió. Fel-feldobtam újra, de nehéz volt megállni, hogy ne haladjunk inkább a vizsgák felé. Amikor már elég volt a naponkénti küzdelemből ezekkel a kérdésekkel, megvizsgáltam magam, a céljainkat, az eszközeinket és az időt: 

Van még  3/5/7 évünk (jaj, de kevés!)a gyerekek aktív befolyásolására (kb 14 éves korig számolva). Ezalatt kellene
-azt a rengeteg életbevágó Igét megtanítani,ami a szívem listáján sorakozik,
-az élethelyzetekben alkalmazott igehűséget tanítani
-ezt eléjük is élni (***)
-régen élt és mai hit-emberekről olvasni,
-figyelni a missziós híreket, hogy tudjuk, hogy alakul a világ
- felkészülni arra, ami bekövetkezhet bármikor, megpróbáltatásokra, biblianélküliségre, kirekesztettségre, elszigeteltségre-mellesleg ezek nem is olyan elméleti felvetések
-olyan célrendszert kialakítani a családunknak és a felnövő fiúknak, ami megállja a helyét nem itt, hanem az Égi Fórumon-és tudomásul venni, hogy nem lehet ezzel párhuzamosan egy evilági sikerszérumot beléjük plántálni, ami minden áron működik, mert a minden áron másra van fenntartva. A hitünkre és Istenhez való hűségünkre.

És ha ezt végiggondolom, helyre kerül az órarendem is. Van benne matek, zene, felfedezés. tudomány, kaland...de csak miután megbeszéltük a napi Igét, miután megtanultuk a következő verset a Bibliából és átismételtük az eddigieket, és miután megbeszéltük, mi történik a misszionáriusokkal a világ különböző tájain, és összeraktuk, hogy nekünk ma mit lehet tenni Jézus nevében, beleértve a legnehezebbeket is, a testvéri szeretet gesztusait egymással. a türelem és elengedés művészetét, stb.

Igen, nem is akarunk mást. Megtanítani, hogy Ha hétszer is elesik az igaz, akkor is felkel..., Hogy Nekem az élet Krisztus..., hogy Ahol a kincsetek van, ott lesz a szívetek is...és mennyi mindent még...
Aztán mindezeket alkalmazni matekórán, a focipályán, a szülinapi bulin, munkában és szolgálatban, terítésnél, segítésnél, és mellékesen örülni mindannak, amit elértünk. De leginkább annak, ha sikerült kitartani, alázatban maradni, másokat felemelni, örömöt okozni, felüdíteni, és hálásnak lenni ma is azért, amit ajándékba kaptunk.

.