Bár nem hiszek Murphy törvényeiben, azt azért megfigyeltem, hogy nálunk
valahogy mindig azok a bögrék törnek el, amik különösen kedvesek nekem. Ha
visszatekintek az utóbbi 5-6 évre, nem tudok olyant mondani, amikor egy amolyan
„tizenkettő=egy tucat” bögrénk tört volna el. A szekrény legfelső polcán
sorakoznak azok, amelyek úgymond javításra várnak, a törött fülű, a csorbult
peremű, a darabjaiból összeragasztott és a legújabb, a teljesen kihullott aljú.
Mind valamiért különösek. Vagy mert egy különleges helyen kaptam, vagy mert a
felirata kedves emléket idéz, vagy mert olyan Ige van rajta,
esetleg csak mert olyan szép a formája, színe… Pedig hány olyan „futottak még”
bögre törhetne el, aminek inkább még örülnék is, hogy nem foglalja a helyet! De
nem. Vajon miért?
Tegnap megint az egyik kedvencem esett áldozatul a fizika törvényszerűségeinek. Férjem szerint, persze, túl sok a „kedvenc
bögrém”. Lehet, de valami oka mégis kell, hogy legyen, különben nagyon nehezen
tenném túl rajta magam.
A tegnapi történet egyszerű. Felvittem férjemnek a teát, mint általában. A szokásos nagy, fiús csöbör helyett ma az én
régi, piros-fehér, szívecskés, szép formájú bögrémet választottam. Egy
pillanatra megfordult a fejemben, mi lesz, ha eltörik, de elhessegettem a gondolatot. Aztán elmentem az erdőbe a syokásos reggeli imádkozó futásomra.
Az erdőből hazaérve a tekintetemem a lábam előtt összetörve, talp és fül nélkül
lukasan heverő kedves bögrém maradványaira esett. „Nem hiszem el”-csak ennyit tudtam
gondolni-és hangosan mondani. A fejemben zakatolni kezdtek a lehetséges reakciók, most hogyan tovább? De mielőtt elkezdtem volna belesüllyedni a vádló gondolatokba és az
önsajnálat örvényeibe, a pillantásom a bögrén írt Igére tévedt.
„A szeretet mindent eltűr”-mondta a felirat. Na. Most akkor mire
nézek? A tönkrement bögrére, ami a kukahalál állapotában fekszik itt előttem,
vagy beljebb fókuszálok, a körvonalakat lemetszem és a tekintetemet a feliratra
szorítva elkezdem ezt nagyon komolyan venni? Az eredetiben használt szó gyöke ugyanaz, mint a kitartásé. "mindenben kitart"-kb. Ezt Jézus tette, nem én, de Ő megtette. És azt mondta, hogy "ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást". Hálából, egészen. Esélyem erre? A kegyelem. Eddig elég volt az Ő kegyelme, ez az éves Igém is:
Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célba. 2 Kor 12:9
A szívem ekkor már döntött, magam is csodálkoztam, de nem öntött el- habár
meg-megcsapott- a keserűség, szomorúság hulláma. De végül úgy határoztam én is, hogy a keserűség helyett inkább jó
tanulság legyen belőle, amit egy életre magukkal vihetnek a fiaink is.
Körülöttünk tonnányi tárgy megy tönkre a szeretteink (és magunk) ügyetlensége miatt, de „egy törött edényt vagy kiborult tejet eltakarítani 1 perc. Egy összetört
lelket helyreállítani néha egy élet is kevés.” 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése