New York-i kaleidoszkóp

Gondolom, a Nagy Almáról mindenkinek megvan a saját képe, ami akár teljesen más is lehet, mint mindenki másé.

Kilépve a klisékből, hadd mondjam el a magam sztoriját, ami igazából nem is egy történet, hanem mindjárt három. 

Az első 2002-be visz. Házasságunk első nyarán egy kéthónapos Greyhound-hátizsák-sátor-barátok-túra első állomása volt. 

Itt láttuk meg Amerikát, ami azóta második hazánk lett. De akkor ezt még nem is sejtettük. Szállásadónk egy ismeretlen lány volt, Kinga, és ha kicsit tényleg visszatekerünk annak a kornak a technológiai valóságába, hát világos, hogy egy telefonnyi ismeretség után fogadott be minket egy hétre kicsi külvárosi lakásába. Az akkor még romjaiban fekvő WTC gödre, a Szabadságszobor, az Ellis Island megrázó történetei, a mindenféle kultúra szabad és szabadságot adó egymásra rétegződése a boltokban, ételekben, zenékben, emberekben... ez volt az első. (Később, a Vadnyugat felé közeledve viccesen hatott, hogy a német Kaesetorte New York Cheese Cake néven fut... ezekbe most nem megyek bele)

12 év múlva, 2014 tavaszán már 3 fiúval és egy lakóbusszal bővülve, a 3. országjáró túránkon tértünk be ide. Manhattanben, a Central parktól 5 percre csoda folytán lakóbusznyi parkolóhely állt üresen, a barátaink utcájában. (Ilyen szerintem Columbus óta nem volt.)  Mindenesetre 2 hétig nem mozdult onnan a buszunk. Csak arra kellett vigyázni, hogy az utcaseprés idejére valaki beüljön, hogy ne büntessenek meg. Mi pedig bringákkal jártuk a Centrál Parkot, reggelente ott futottam, mellettünk a kóser fűszeres, vagy inkább mindenes, ahol megvettük a Fáraó-design felfújható boxzsákot Húsvétra-azaz inkább Passoverre...sose felejtem el, pedig már Buffaloban voltunk, amikor pukkadásig ütlegelték a fiúk... 

Aztán mégegyszer visszatértünk, Washington D.C. után, a legfurcsább ingyenes Campingbe a repülőmúzeum hangárjai mellett.

És most: tavaly ősszel egy különleges ajándékként támogatást kaptam egy jogvédő konferenciára Washington D.C.-be. Férjem pedig tudta, hogy akkor már NY is benne kell, legyen. Hihetetlen volt nekem, nem is fogtam fel, hogy egyedül megyek vissza. Két nappal az utazás előtt esett le, hogy egyéni programokat szervezhetek. Broadway...amit a fiúk zsenge korával nem léptünk meg soha. És egy könyvesbolt... a STRAND. 18 mérföldnyi könyvvel. Online félretetettem Ábel repülős enciklopédiáját használtan, tizedáron, amit még Taosban szeretett meg a könyvtárban, és azóta csak álmodott róla. Ismét a Central Park melletti szálláson, de most egyedül.

Ugyanazok az emberek, csak a 4 legfontosabb hiányzik... és aztán a felszabadulás abban, hogy merjem egyedül is megélni.

 

Felkavaró itt lenni először állampolgárként, ahol annyi élet fordult meg ...

Újraéltem a régi helyeket, hol könnyezve, hol ragyogva, ahol bicikliztünk, ezt-azt tettünk, és újra köszöntem annak a személynek, aki a gyerekek nélkül vagyok...persze, már nem ugyanolyanként, szinte saját mamámként, de mégis újra egyedül...ha csak pár napra is. Úgy, hogy közben tudtam: a vonal másik végén ott vannak ők, akik a legdrágábbak.