Egy anyukával beszélgettem, akinek 16 éves Down-szindrómás fiát elbocsájtották abból a köznevelési intézményből, ahova eddig járt, mivel a család pár km-rel arrébb költözött, és így már nem abba a körzetbe tartoznak. Eddig ez érthető jogi szempontból, az persze megfontolandó, hogy emberileg, és pedagógiailag hány kérdést hagy maga után ez az eljárás, ha belegondolunk. De lépjünk tovább, mert ennél sokkal durvább lesz.
A család, miután hiába kérték, hadd maradjon gyermekük, felkeresték a „körzetes” iskolát, amely köteles felvenni a fiút.
Itt szóban azt a választ kapták, hogy sajnos épp a héten mondott fel 2 gyógypedagógus kolléga (2023. szeptember 15-i hét, a hírhedt Státusztörvény várható következményeit taglaló aláírandó tájékoztató eljuttatásának ideje a pedagógusokhoz), ezért sajnos a jelen helyzetben nem tudnak új diákot fogadni legalább október közepéig, amikor látni fogják a számokat.
Így Down-kóros diákunk kiszorult minden intézményből (máshova pláne nem vették fel, de ezt kár taglalni).
Anyuka hirtelen munkahelye helyett otthon találta magát gyermekével, amit ideiglenesen próbál valahogy megoldani, hogy ne veszítse el kenyérkeresetét, és folytatja a küzdelmet az elemekkel, hátha valahol helyet talál gyermekének az államilag garantált közoktatási szolgáltatás intézményrendszerében.
És az állam nem is marad tétlen, na, nem úgy, ahogy optimistább (elfogultabb) polgáraink gondolnák. Neem, nem.
Néhány nap múlva Anyuka értesítést kap, hogy a Családi pótlékot, valamint a családi adókedvezményt megvonják tőlük, miután gyermeke nem jár közoktatási intézménybe.
Hej, mondja csak valaki, hogy itt nincs rendben az adminisztráció, lám, ezt milyen gyorsan lekövették!
És mit tesz a lesújtott Édesanya? Semmit. Hisz, 'igazuk van, ez a jogszabály'.
Szülők, ébredjünk!
Az Alkotmány kimondja, hogy a Szülőnek joga van a gyermeke számára adandó nevelés megválasztásához.
Miért nem élhetünk vele? Hol van? Nem hiányzik nektek?
Az állam köteles megfelelő intézményrendszert biztosítani a gyermekek számára, és ha a szabad iskolaválasztásról mindenki tudja, hogy nem létezik a tanárhiány és az intézmények túltelítettsége miatt, de a kötelező minimum a lakcím szerinti kijelölt intézményekben ellátás.
Mi van itt, hogy miután a minimális kötelezettséget sem teljesítik, ezzel súlyosan terhelve egy családot, azután őket büntetik azzal, hogy az állása elvesztése mellett még extra adóteherrel és a neveléshez járó minimális támogatás megvonásával is sújtják ahelyett, hogy végre kinyitnák a szemüket, és elpirulnának azokon a pökhendi kijelentéseiken (idén nyáron kelt mindkettő a felelős miniszter szájából), miszerint „tanárhiány nincs”, vagy „az oktatás soha nem volt olyan jó helyzetben, mint az elmúlt tíz évben”??!
A villanyszerelő szakoktatásból ma a villanyszerelés oktató, valamint a műhely hiányzik.
Az informatika szakon nincs matek tanár, több tanár pedagógusi diploma nélkül tanít.
A legtöbb iskolában nincs minden szaktanár, össze-vissza helyettesítésekkel tömik a lukakat, inkább gyerekfelügyeletet, mint szakszerű oktatást biztosítva.
Ezt tudjuk. De eljött az új fejezet: mindezért a szülőt bünteti a rendszer.
És a szülő hallgat.
Igaz, ez ellen a döntés ellen nem lehet fellebbezni. De Törvényszékhez lehet fordulni. És kell is. Alkotmányos jog a gyermek nevelésének megválasztása. Alapvető állami kötelezettség az intézményrendszer biztosítása. Ez önmagában is elég. De hogy szó nélkül elfogadja bárki, hogy a az állam kötelességszegéséért őt büntessék?
Álljatok bele, mi már rég ott vagyunk, nem lesz változás, ha mindent elfogadtok!
Mi fontos? Miért nem szólunk? Mi történik a drága ifjú napjaiban ezeknek a gyerekeknek? Mit kapnak? Kitől? Tényleg mindegy? Nem, nem vagyunk tehetetlenek. Van, amiért ki kell állni, és miért, ha nem a gyermekünkért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése